2015. január 30., péntek

Baromfi takarmányozás

Ez egy másik témakör de ez is legalább annyira hasznos és fontos, persze ezt lehetetlenség mind véghez vinni, legalábbis nagyobb állományokban mindenképp, de sok miértre választ ad.

A gazdasági hasznot hozó több százas, vagy ezres állományoktól különbözik a néhány darabból álló kis tenyészcsoportok igénye, hiszen tőlük nem gyors tömeggyarapodást, vagy kiugróan magas tojástermelést várunk. Az igények inkább a törzsállományok takarmányozása felé tendálnak. Azoktól azonban mégis különböznek, hiszen nagyon gyakran egy udvaron belül több korosztály is együtt van tartva, valamint a törpe és óriás alkatú baromfiak megint más adagolást kívánnak. A tyúkokat sokszor fajtánként külön tartják, kis létszámú csoportokat kialakítva. Tavasszal és nyár folyamán az azévi szaporulat is itt található, sokszor több korosztályú csibe együtt vagy külön-külön. Ezek mind bonyolítják az etetést, nem kis gondot okozva a tenyésztőnek.
A helytelen takarmányozás következményei hogy az állatok lesoványodnak, hiánybetegségek lépnek fel az állományban, tollcsipkedőssé vállnak, megeszik a tojásukat, vagy legrosszabb esetben kannibalizmus alakulhat ki. A rosszul takarmányozott kakasok nem párzanak, a tyúkok keveset, rosszul tojnak, a csibék életképtelenek lesznek, romlik a kelési arány, a növendékcsirkék elhullanak, megbetegedhetnek, lassan fejlődnek. Az esztétikai céllal tartott baromfinál, ahol elsődleges cél a szép külső és minél több utánpótlásnak való csibe nyerése vigyázni kell hogy az itt felsorolt dolgok ne következhessenek be, a legjobb ezeket idejekorán megelőzni, odafigyelni a takarmányozásra.
A tyúk őstermészeténél fogva magvakkal, rovarokkal, zöld növényi részekkel táplálkozik, kapirgálása során kiegészíti takarmányát ásványi anyagokkal, vitaminokkal és az emésztéshez szükséges kaviccsal. Normális körülmények között a szabadon tartott madarak a terepen mozogva összeszedik a természetes egyensúlyra törekedve az igényeiknek legmegfelelőbb takarmányt. A mi esetünkben azonban, hacsak nem 1-2 fajta néhány egyedét tartjuk és ugye nem mindenki lakik tanyán, nem lehet kiengedni az udvarra, határba a tyúkokat. Nekünk kell összeállítani az igényeket legjobban megközelítő eledelt és ezt saját magunk is adagoljuk ki.
A baromfiudvarok talaja sok esetben le van betonozva, vagy fel van szórva sóderral, innen madaraink az apró kavicson kívül mást felszedni nem igazán tudnak, ezek pótlásáról is nekünk kell gondoskodni.
A baromfi bélcsatornája rövid, a testhosszának csak háromszorosa, ezért a takarmányfelvevő képessége kicsi, emésztésének rövid idő alatt kell megtörténnie. A zúzógyomor / zúza / segítségével a baromfiak még a legapróbb gyom magvakat is megőrlik. A megevett takarmány átlagosan csak pár óráig marad bennük, a kotlósokban tovább, 10-12 óráig, ezért a baromfinak gyakran kell ennie.
Napjainkban számos cég gyárt és forgalmaz a házityúkok minden korosztályának és hasznosítási típusának részére tápot, sajnos a hobby állományok részére külön nem készítenek. Ezek pontos receptúrával készülnek, az állataink számára legoptimálisabban vannak összeállítva. Egyetlen hátrányuk hogy a gazdaságilag nem igazán hasznot hozó állományok etetésére drágák, ezért jobban járunk, ha magunk állítjuk össze az abrakkeveréket. Vigyázzunk, a más szárnyasfajoknak készített tápok etetése a tyúkjaink számára káros lehet, mert azok esetenként olyan gyógyszereket, hozamfokozókat tartalmazhatnak, melyek a tyúkok szervezetét könnyen megterhelhetik. Ilyen tápok etetése előtt konzultáljunk állatorvosunkkal.
Állati eredetű takarmányok
Ezekkel a takarmányokkal tudjuk pótolni a baromfiak rovarszükségletét. Madaraink kitűnően értékesítik az állati eredetű fehérjét. Sajnos ezek a takarmányok gyorsan romló anyagok, sok vizet tartalmaznak és általában iparilag előállított takarmányok, mely tényező igencsak megdrágítja azt. Az állati fehérje eredetű takarmányokat a szakirodalom termelő takarmányoknak nevezi.
Amennyiben kis létszámú tyúkállományunk van, úgy legegyszerűbben úgy tudjuk pótolni ezeket az anyagokat, hogy egy sajátkészítésű rovarfogó hálóval keresünk egy olyan füves területet, melyet nem permeteztek vagy kezeltek vegyszerrel és a hálót magunk előtt a fűben oda-vissza mozgatva begyűjtjük a mezőn található rovarokat. Egész biztos hogy a hálóban nyüzsögni fognak a szöcskék, sáskák és más a madaraink számára értékes rovarok. Ezeket adhatjuk frissen is tyúkjainknak, de előtte kicsit ajánlatos összenyomkodni őket, hogy könnyebben össze tudják kapkodni a csemegét, vagy az elölt rovarokat meg lehet szárítani és így tartalékolhatjuk a felesleget. Száraz helyen, több napig, vagy hétig is elállnak az aszalt rovarok. Akinek van energiája az az ide vonatkozó szakirodalmat tanulmányozva tenyészthet, de gyűjthet is földigilisztát, ez is nagyszerű csemege baromfiainknak.
Az iparban előállított húsliszt, vérliszt, halliszt, vagy extrahált szójadara fontos alkotója a tápoknak, értékes anyagok, de kis tételben a beszerzésük nagyon nehéz. Éppen ezért ezekkel komolyabban nem foglalkozunk, akinek megvannak a kapcsolatai és be tud szerezni ilyen anyagokat, azok nyugodtan etethetik a darált keveréktakarmányukban . Vigyázzunk azonban vele, csak kis mennyiségben adagolva adjuk tyúkjainknak, ellenkező esetben kellemetlen meglepetés fogja érni az ezzel etetett tyúk tojását, vagy a baromfi húsát fogyasztó egyént.
Akinek van hozzá gusztusa és nagy mennyiségben keltet tojást, az a befulladt csibéket, kilámpázott tojásokat, alaposan felfőzve és megdarálva, a keverék mellé teheti lágyeleségként. Értékes, nagy fehérje tartalmú eledel.
A legkönnyebben különféle tejtermékekhez juthat a magunkfajta kistenyésztő. A tejben lévő ásványi sók, fehérjék, A és D vitaminok különösen előnyösek a növendék állatoknak. Aki tart otthon tehenet, kecskét, vagy be tud szerezni házitejet, a legegyszerűbben aludtejet csinálhat. Savós vagy túrós részét keverjük össze és úgy etessük csirkéinkkel. Tisztán, vagy darával keverve is etethetjük.
Saját tapasztalat hogy 1-2 kecske gödölye amellett hogy a családot ellátja mindig friss tejjel, és a kertből a gyomokat kieszi, juttat annyi tejet, hogy a növendék csirkéim minden nap a keveréktakarmány mellé, aludtejet is kaphatnak. Az aludtejen tartott csirkék tollazata jobban fejlődik, gyorsabban nőnek, egészségesebbek és korábban érnek mint tej nélkül nevelt társaik. Az aludtejben lévő tejsav tisztítja a beleket A tejet és tejjel kevert takarmányokat üveg, porcelán, vagy műanyag edényből etessük és használat után alaposan mossuk el. A legcélszerűbb a kiskereskedésekben kapható kutya és macska etetőtálakat alkalmazni, mert olcsók, többféle méretben készülnek, könnyű kezelni ezeket az edényeket és a csirkék nem tudják feldönteni őket.
Ásványi anyagok
A felsorolt sokféle takarmány több-kevesebb mennyiségben tartalmazza azokat a szerves anyagokat amelyekre az állati szervezetnek szüksége van, tartalmazzák a megkívánt szervetlen anyagok egy részét is, ezeket azonban még pótolnunk kell. A zavartalan testnövekedés, csontfejlődés és tojásképződés mind megkívánják a jó ásványi anyag ellátást.
A foszforsavas mész a csontfejlődés nélkülözhetetlen eleme, a növendékek takarmányába keverve adjuk.
A szénsavas takarmánymész szintén fejleszti a csontokat, de emellett nagyon fontos a tojáshéj képződéséhez is. A felnőtt tyúkok takarmányában mindenkor szerepeljen 3-5 % szénsavas takarmánymész. Amennyiben a tojáshéj nagyon vastag, úgy a keltetési idő alatt vegyünk vissza a mennyiségéből, hogy kitudják törni a csibék a tojáshéjat. A növendékek túlzott mészellátása közömbösítheti a gyomorsav egyik hatóanyagát, a sósavat, ezért az emésztés hiányossá válhat. Amennyiben ha csak daraféléket etetünk, a keverékben elegendő hozzá 2% szénsavas meszet adni.
A só szintén szükséges a baromfiaknak. Izgatja az emésztőmirigyeket és pótolja a tojótyúkok klór hiányát. A takarmánykeverékben felnőtt állatonként 0,5-1g só szerepeljen, a túl sok só, mérgező hatású lehet.
Gyök- és gumóstakarmányok
Rendeltetésük a zöldtakarmányok pótlása, főleg télen. Ezeket a takarmányokat kis területen, nagy mennyiségben termelhetjük, így előállításuk gazdaságos. Felaprítva, lereszelve, vagy egészben is etethetjük. Kitűnő étrendi hatásukért legértékesebb közülük a sárgarépa és a céklarépa. A télen nevelt csirkéknek, tojóállatoknak egyaránt elsőrendű takarmányuk. A sárgarépa és a céklarépa állandó etetése a nehezebb testű csirkék jobb tollasodását és a tyúkok termékenységét is biztosítja.
A marharépa vagy tarlórépa szintén alkalmas téli etetésre, bár kevésbé értékes mint az előző két gumós.
A burgonyát lehetőleg főzve vagy pároltan adjuk a lágyeleségbe, növendékeknek, de adhatjuk tenyészállatoknak is. A főtt burgonyából a tyúkoknak naponta 5-10 dekát adjunk.
A csicsóka elsősorban a növendékeknek, de a tenyészállatoknak is valóságos csemege. A csicsóka levélzetét is etethetjük madarainkkal.
A vöröshagyma és a fokhagyma etetését nagyon ajánlom télen és koratavasszal, elsősorban a növendékeknek. Étrendi hatásuk kitűnő, kedvezően befolyásolják a növendékállatok tollasodását, rendszeres etetésükkel megelőzzük a belső élősködők fertőzését.
Szemestakarmányok
A baromfinak elsősorban a magvak az életfenntartó takarmányai, ezek adják a legnagyobb tömegű alaptakarmányt. Szemesen vagy darálva is etethetjük bármilyen korú baromfival. Nagy szénhidrát tartalmuk miatt tisztán önmagukban etetve hizlaló hatásúak, ezért ajánlatos fehérjében gazdag takarmányokkal vegyítve etetni.
A búza igen jó takarmány, aratási idényben könnyen beszerezhető nagy tételben is, raktározásánál vigyázzunk hogy ne penészedjen meg. . Könnyen emészthető, fehérje tartalma közepes, tojótyúkok és növendék állatok takarmányozására használhatjuk. Valamivel olcsóbb nála az ocsu, a madarak szeretik, mert válogathatnak benne és igen nagy mennyiségű gyommagvat tartalmaz, amit ugyancsak szívesen fogyasztanak állataink
Az árpa a legtermészetesebb baromfi eledel, a búzához hasonlóan értékes mag. A hús minőségét javítja. Fehérjében gazdag, ezért a növendékek és tojótyúkok takarmánya lehet, a magkeverékben finomra őrölten etessük, mert a kemény és éles maghéj a begyet megbetegítheti.
A zab ugyancsak jó takarmány, a mag héjtartalma 30-40 %, fejleszti az izomzatot és a párzási kedvet is növeli, ezért hasznos takarmány, csak nehéz beszerezni. Szintén darálva etessük. Pár napi csíráztatás után, télen etetve, kitűnő étrendi hatású és jó vitaminpótló.
A rozs kevésbé jó takarmány, mert baromfiak számára nehezen emészthető. Ahol nagy mennyiségben áll rendelkezésre ott a keverékben 5-8%-ban szerepelhet, de csak darálva.
A kukorica nagy szénhidrát tartalma miatt a legjobb hizlaló takarmány. Nagy energia tartalma miatt télen etessük vele madarainkat. A kotlóst és a naposcsibét is etethetjük kukoricával.
A köles jó takarmány, bár nehéz beszerezni. Beltartalmi értékei a zabéhoz hasonlóak, étrendi hatása is ugyanolyan. Télen ajánlatos ezt is csíráztatva etetni madarainkkal.
A napraforgó értékes takarmány, főleg a fekete olajnapraforgó. Tollképződést segítő, tojástermelést fokozó hatást várhatunk tőle. A belőle készült olajpogácsát vedlési időszakban és télen etethetjük madarainkkal, de ajánlatos megdarálni. Madaraink tollazata szép fényes lesz tőle.
A borsó értékes, de drága takarmány, fehérjében gazdag, ezért a növendék állatok eledele lehet. Ajánlatos megdarálni.
Megemlíthetjük még a cirkot, de nem igazán szeretik a baromfiak, vagy a babot amelyet darálva etessünk, de szintén nem szeretik a madarak.
Gyommagvakat, fűmagvakat, nyugodtan etethetünk baromfiainkkal, nagyon szeretik, mert természetszerű a bennük való kapirgálás.
Takarmányszükséglet és etetés
Elsősorban saját termelésű takarmányokat etessünk s ha ez nincs, a viszonylag legolcsóbb és legkönnyebben beszerezhető takarmányokat vegyük számításba. Mindenkor legyünk figyelemmel arra is hogy madarainkat milyen udvarban, milyen kifutón tartjuk, tehát mennyi takarmányt találhatnak természetes úton és ennek megfelelően etessük csak őket a zsákból.
A gyakorlati tapasztalatok szerint, a házityúk, minden kg élősúly után, naponta mintegy 50-60 g takarmányt fogyaszt el. A kisebb nagyobb állományok takarmányszükségletét tehát úgy számítjuk ki, hogy az állatok testsúlyát becslés vagy néhány egyed próbamérése után megállapítjuk és ahány kg-ot nyomnak összesen, annyiszor 50-60 g takarmányt kapnak naponta. Minél fiatalabbak csirkéink annál több takarmányt igényelnek, hogy fejlődésüket jobban kihasználják, valamint ekkor még többet is mozognak, nagyobb az energia igényük is. Az erős tojástermelésben lévő tyúkjainknak is többet adjunk, 1000-1200 g-ot naponta.
Az okszerűen tartott baromfiak takarmányozásában általában fontosak a keveréktakarmányok, minél többféle takarmányból keverjük, annál jobb. A keveréktakarmányt etethetjük szárazkeverékként önetetőkből vagy vályúkból, ebben az esetben azonban a magvakat finom dara, úgynevezett dercés alakban keverjük, mert a lisztes takarmányt tyúkjaink nem szívesen eszik. Állataink az etetőket naponta 15-20-szor is felkeresik, ezért legjobb ha egész nap találnak benne darát. A megnedvesített keverék, mint lágyeleség sokkal természetesebb a baromfiaknak. Ezeket már készíthetjük egészen lisztszerű anyagokból, így még könnyebb a megemésztésük. Ne legyen túl nedves, hanem inkább morzsalékos. Ennek elkészítése több munkát igényel, viszont hozzákeverhetjük a tejtermékeket, zöldtakarmányokat, konyhai hulladékot. Vigyázzunk azonban hogy egyszerre csak félnapi takarmányt keverjünk be, mert a lágyeleség könnyen savanyodik.
A zöldtakarmányokat vagy reszelt gumósokat a darán felül adjuk állatainknak, naponta 2-3 alkalommal, az udvarban több helyen szétszórva, hogy minden madarunk hozzáférjen.
A kikelt csibék takarmányozása nagy körültekintést igényel. Amennyiben kotlóssal keltettünk és a kibújt csibék az anyjukkal maradnak, úgy az etető és itató edények lapos oldalúak legyenek, hogy az apróságok könnyen ki és be tudjanak menni, naponta többször is vizsgáljuk meg az edényeket, mert a kotlós kapirgálásával általában szétrúgja azokat. Az udvaron, szabadon nevelődő csibék takarmányozása természetszerűbb, de sokkal nehezebben ellenőrizhetőbb és kevésbé higiénikusabb, mint a zárt főleg az anyjuktól elszedett csibék etetése. A naposcsibéknek felszáradás után még 10-12 óráig nem szükséges enni adni, mert a szikből felszívódó tápanyagok még ellátják a kismadarat. Ezután 1-2 napig a legcélszerűbb sima kukorica dara etetése, mert az energiatartalma ennek a legnagyobb, inni kihűlt kamillateát adjunk a csöppségeknek. Pár nap után áttérhetünk az indítótápra és a tiszta vízre. Az ivóvízbe két hetente ajánlatos vitamint keverni. A 3. hetes csirkéket fokozatosan átszoktathatjuk nevelőtápra, ekkor már hetente adhatunk a táp mellé apróra vágott zöldet, esetleg kevés aludttejet is. A korábban leírtakkal ellentétben itt célszerűbb tápot etetni, mert a fiatal csirkék szükségleteit ezek elégítik ki legjobban, az itt felmerülő többletköltség majd visszajön a sok egészséges, kifejlődött csirkén.
Amennyiben valaki saját keverékkel próbálja felnevelni csirkéit, természetesen az is sikerrel járhat, csak több munkába fog neki kerülni. A csirkék takarmányozására megfelelnek az összes állati és növényi eredetű takarmányok, csak az a fontos, hogy kifogástalanul jó minőségűek legyenek, mert az ilyen korú állatok emésztőszervei nagyon kényesek és érzékenyek.
Az idős illetve a tenyészállomány takarmányozása nem különösebben nehéz, próbáljunk az igényeket minél jobban megközelítő takarmány keveréket összeállítani, állataink sok tojással, csibével és tiszta, fényes külsővel fogják meghálálni nekünk a gondoskodást.
Víz, faszén és kavics jelentősége
A víz igen nagy jelentőséggel bír a baromfiak anyagcseréjében és emésztésében, segítségével ugyanis könnyebben puhul meg a takarmány az emésztőszervekben, könnyebben szívódnak fel a táplálóanyagok, nő a tojások mérete. Száraz takarmányok etetésekor adjunk mindig bőven friss vizet madaraink elé. Nyáron állítsuk árnyékba az itató edényeket, ilyenkor célszerű műanyag vagy üveg edényeket használni a könnyebb takarítás miatt. Télen állott vizet adjunk madarainknak, naponta többször is verjük ki a jeget az edényekből.
Megfigyelhetjük hogy az udvaron talált faszén darabkákat a tyúkok felkapkodják. Ennek az a magyarázata, hogy az emésztéskor keletkező bélgázokat és savakat a madarak így próbálják lekötni. Ösztönösen használják ezeket az anyagokat. A sütőből kikerülő fahamus faszéndarabkákat szórjuk ki száraz helyre, madaraink örömmel kapirgálnak és szedegetnek majd benne.
Kavicsokat, kisebb köveket állandóan szednek fel a baromfiak, mert ezekre a magvak őrléséhez nagy szükségük van. A begyben ennek segítségével akadályozzák meg a takarmány összeállását, a zúzában pedig ezek őrlik meg a takarmányt. Az állandóan bezárt tyúkoknak rendszeresen adjunk finom sódert, apró kavicsot, ellenkező esetben hiánybetegségek léphetnek fel az állományban.
Zöldtakarmányok
Ásványi anyag, vas-, só- és vitamin tartalmuk jelentősége miatt szólnunk kell a zöldtakarmányokról is. A megfelelő sótartalom fontos az emésztés szempontjából és az étrendi zavarok elhárítása miatt. A zöld növények etetése elősegíti a tojástermelést, növeli a kakasok párzókedvét, a kelési erélyt és javítja a tollazat minőségét.
A szabadban tartott madarak étvágyuk szerint tudják a zöldet fogyasztani, azonban a bezárt baromfiaknak a növényeket nekünk kell adagolni. Tulajdonképpen csak az szab határt a mennyiségnek, hogy nehogy fölhalmozódjanak az udvarban a növényi maradványok, mert az alsó részek rothadásnak indulhatnak, ami szintén nem kedvező a madarak számára. A növényeket különböző nem vegyszerezett parlagterületeken kaszálhatjuk, de saját magunk is megtermelhetjük az udvar egy részében és ha van rá módunk, kiengedhetjük a tyúkokat, minden nap egy kicsit erre a területre, hogy össze tudják szedegetni a számukra kellő mennyiséget.
A legjobbak a kétszikű leveles növények, minél kevesebb szálas résszel. A kertben megtermett növények fel nem használható részeit is nyugodtan feletethetjük madarainkkal. Ilyenek pl. a káposzta levél, spenót, saláta, répalevél, hagymaszár, de etethetünk akáclevelet is. Nyáron etethetjük baromfiainkkal a megsárgult uborkát, a megpuhult tököt, a dinnye héjat, valamint a paradicsomot is, kiváló lé- és vitamindús takarmányok. Amennyiben van módunk megtermelni, gyűjthetünk lucernát, vagy vörösherét is tyúkjainknak. Ezeket megszárítva és ledarálva, télen belekeverhetjük a takarmánykeverékbe. Érdekességként megemlíthetjük hogy nagyon jó zöldeledel a békalencse is, melyet állóvizekben gyakran tömegesen lehet gyűjteni, tápértéke megközelíti a lucernáét.
Télen a zöldtakarmányokat pótolhatjuk csíráztatott magvakkal, árpával, zabbal vagy kölessel. Ezeket a legjobb fehércsírás állapotukban etetni, mert ekkor a legnagyobb a vitamin tartalmuk.  (forrás: www.agroline.hu)

A baromfi leggyakoribb betegségei

Ezt az interneten találtam torpe cochin gportalon egy igen jó kis összeállítás gondoltam megosztom, mert ez mindig jól jöhet.


A házityúk legtöbb betegségét tartási és takarmányozási hibák idézik elő. Természetesen vannak öröklött hajlamok bizonyos betegségekre és torzképződményekre, melyek azonban mint egyedi megbetegedések jelentéktelenek.
Megelőző intézkedések:
- vitaminok és az ásványi anyagok helyes mennyisége és összetétele a tápban.
- gyógyszerek (kokcidiosztatikumok) adagolása a takarmánnyal vagy az ivóvízzel alacsony (megelőző) dózisban.
- antibiotikumok használata (alacsony, diétás hatékonyságú dózisok adagolása .
- oltási programok elvégzése
Egészségkárosító tartási körülmények:
- magas istállóhőmérséklet, ammóniatartalmú istállólevegő.
- párás-meleg istállóklíma, száraz-meleg istállóklíma.
- durva istállópadozat, köves kifutók.
- oxigénhiány anyagcserezavarokkal együtt
Táplálkozásfüggő egészségzavarok léphetnek fel:
- vízhiány.
- vitaminhiány, ásványianyag- hiány.
- telítetlen zsírsav-hiány.
- hiányzó kvarchomok.
- a takarmány magas csíratartalma
- a takarmány gabonatoxinjai révén.


Paraziták: 
Vörös madártetűatka
Jelenség/Tünet: Csökkenő tojástermelés, sápadt arcszín, hirtelen elhullások vérveszteség következtében
Ok: Hiányos tartáshigiénia, az atkák hónapokig életben maradnak az épületben
Kezelés/Megelőzés: Védekezés rovarirtó szerekkel, a fa részek lekenése favédő anyagokkal
Tolltetvek
Jelenség/Tünet: Nagyobb nyugtalanság, gyakori tolltisztogatás, nagyon kis rovarok a tollak és a bőr között
Ok: Hiányzik a porfürdő lehetősége
Kezelés/Megelőzés: Rovarirtó szerek használata, a kopasz területeket bekenjük Chinosollal. Üres istállóban kb. 2 hét után pusztulnak el.
Tyúkbolha
Jelenség/Tünet: Nagyobb nyugtalanság, gyakori tolltisztogatás, nagyon kis rovarok a tollak és a bőr között
Ok: A rovar gyorsan szaporodik a nyári hőségben, bolhapeték a tojófészkekben
Kezelés/Megelőzés: Az ól berendezéseinek, főleg a tojófészkeknek a lepermetezése rovarírtó szerekkel, vagy gázosítás.
Meszes láb atka (Láb rühösség)
Jelenség/Tünet: Durva korpa, később varasodás (páncélszerű) a lábközépen.
Ok: Többnyire az idős állatokat támadja meg.
Kezelés/Megelőzés: A beteg állatok kiválogatása és elkülönítése, hogy elkerüljük a fertőzést, Bekenjük rovarirtó szer oldatokkal, a meszes lábat lehet olajszappannal, áztatás langyos vízben, a varasodás óvatos leválasztása. Az egész állomány kezelése SH-Ivermectin cseppel félévente, megelőzés képen.
Galandférgesség
Jelenség/Tünet: Az általános állapot romlása, főleg fiatal állatoknál.
Ok: A köztigazdák elfogyasztása (Csigák, bogarak) miatt.
Kezelés/Megelőzés: Kifutós tartásnál váltókifutó szükséges, csigaírtás, a zsizsik elpusztítása az ólban, a tyúkok kezelése speciális készítményekkel, gyanú esetén bélsárvizsgálat.
Tüdőszőrférgek, fonalférgek
Jelenség/Tünet: Lesoványodás, sápadt fejrészek, hasmenés. borzolt toll, végül elhullás
Ok: A tüdőszőrférgek lárváinak elfogyasztása gilisztával, mint köztigazdával, ill. fonalférgek az ólban és a kifutón, általános higiénia elhanyagolása.
Kezelés/Megelőzés: Féreghajtás speciális szerekkel, ismétlés 3-4 hét múlva, fonálféreghajtás 3 havonta, az alom szárazon tartása


Bartériumok által okozott betegségek:
Kokcidiózis
Jelenség/Tünet: Tompaság, étvágytalanság, véres bélsár, növekedésben visszamaradás, bélgyulladás.
Ok: Párás, meleg klíma, állatvásárlás, verebekkel, idegen állományból származó trágyával történő terjesztés (szennyezett tenyésztojások is terjesztik, ezek azonban elpusztulnak a keltetőgépben.
Kezelés/Megelőzés: Kokcidiosztatikumok a takarmányban, megbetegedés esetén: kokcidium ellenes szer az ivóvízben vagy a takarmányban, a paraziták rezisztenciája esetén alomcsere, az ól hőmérséklet és a páratartalom csökkentése szellőztetéssel, lassú átállás kokcidiosztatikum- mentes tojótápra.
Aspergillosis
Jelenség/Tünet: Légszomj, gyengeség jelei, hasmenés, csökkenő ellenálló képesség
Ok: Az istálló levegőjében, régi takarmányban, penészes alomban lévő penészgombák idézik elő
Kezelés/Megelőzés: A megbetegedett állatok elkülönítése, friss, száraz takarmány etetése, az ól gyakoribb és alaposabb takarítása
Gyulladások- bél, kloáka, petevezető, hashártya
Jelenség/Tünet: Tartós teljesítménycsökkenés, hirtelen elhullások.
Ok: Magas csíratartalom a takarmányban, vagy az alomban, szennyezett tojófészkek.
Kezelés/Megelőzés: Jobb ólhigiénia, a takarmány rövid ideig történő tárolása, ólfertőtlenítés, antibiotikumos kezelés, vitaminok, ásványi anyagok.
Baromfinátha
Jelenség/Tünet: Nehezített légzés, duzzadt arcbőr, gennyes orrfolyás, tompultság, teljesítmény csökkenés
Ok: Kórokozó: Haemophilus, Mikoplazmák, E. coli csírák
Kezelés/Megelőzés: A beteg állatok elkülönítése, speciális antibiotikumok és szulfonamidok, az elzárt orrjáratok kitisztítása és kamillatea itatása.
Szalmonellózis
Jelenség/Tünet: Betegségre való hajlam az első életnapokon, tompultság, étvágytalanság, lógó szárnyak, híg bélsár- szürkésfehér színű, ragacsos végbéltájék.
Ok: Szalmonella pullorum és más Salmonella fajok, vadmadarak és rágcsálók terjesztik, tenyésztojással és igen fiatal állatokkal is behurcolható, Salmonella enteritidis a tojóállományokban.
Kezelés/Megelőzés: Megelőző bélsárvizsgálat, javuló higiénia, kezelés: antibiotikumok, szülőpároknál: vérvizsgálat (gyors agglutinációs teszt), Salmonella enteritidis elleni oltás.
Baromfituberkulózis
Jelenség/Tünet: Súlyveszteség, csökkenő tojástermelés, sápadt fejfüggelékek, az egyes állatok lassú sorvadása vagy hirtelen elhullás májrepedés miatt.
Ok: Tuberkulózis- baktériumok (kifutón 3 évig is életben maradnak)
Kezelés/Megelőzés: Három évig kerüljük a kifutó használatát, erős megbetegedés esetén- a teljes állomány leselejtezése és ólfertőtlenítés, gyógyítás nem lehetséges.
Baromfikolera vagy baromfipestis
Jelenség/Tünet: Tompa kinézet, erős hasmenés, duzzadt toroklebenyek.
Ok: Pasteurella baktériumok, kis rágcsálók vagy macskák hurcolják be, az ólban trágyaporral terjed.
Kezelés/Megelőzés: Antibiotikumok vagy szulfonamidok, vágási tilalom!
Vírusos betegségek:
Marek-betegség
Jelenség/Tünet: Bénulási jelenségek, hajlított lábak, lógó szárnyak, görcsös lábujjak, mozgásképtelenség, pupillaferdülés és elszíneződés, daganatok, egyensúlyzavarok, hasmenés, lesoványodás .
Ok: Tyúk-herpeszvírus, a bőrhám porában fordul elő, már csibekorban fertőz.
Kezelés/Megelőzés: Naposcsibék oltása. Gyógyítás: nem lehetséges, a beteg és gyanús állatok eltávolítása, alapos fertőtlenítés.
Leukózis
Jelenség/Tünet: Súlyveszteség, feltűnő sápadtság, megnagyobbodott máj az elhullott állatoknál (szürke és fehér lerakódások), csomószerű képletek a bélen, feltűnően kevés vér vágáskor.
Ok: Onco-vírus (idős tyúkoknál általánosan elterjedt), a stresszhelyzet segíti a betegség kialakulását
Kezelés/Megelőzés: Kezelése nem lehetséges, a csibék Marek-oltása segíti a nem specifikus védekezést az Onco-vírusok ellen.
Newcastle- betegség
Jelenség/Tünet: Csökkenő étvágy, tompultság, láz, légzési panaszok, kékes vörös taraj és toroklebeny, hasmenés, görcsök, bénulási jelenségek, a fej csavarása, híg bélsár.
Ok: ND- vírus (az orr-torok területéről, és a bélsárból választódik ki, fagyasztott baromfihúsban is életben marad
Kezelés/Megelőzés: Kezelése nem lehetséges, megelőzésképpen vakcinázás ivóvízzel, vagy oltással. Bejelentési kötelezettség!
Fertőzéses bronchitis
Jelenség/Tünet: Légzési panaszok, tartós teljesítménycsökkenés.
Ok: IB-vírus
Kezelés/Megelőzés: Megelőzés: oltási programok, a felnevelés alatt (vakcinázás ivóvízben), antibiotikumok a bakteriálisan kísérő fertőzések ellen, gyógyítás nem lehetséges.
Baromfihimlő
Jelenség/Tünet: Szemölcsszerű varasodás a fej részein, varas réteg, sárga, sajtszerű lerakódás a csőrüreg, a légcső és a gégefő, hörgők nyálkahártyáján, kitátott csőr, köhögés, tüsszögés, tompulás.
Ok: Tyúkhimlő vírus (főleg párzáskor kerül át a tojó tarajára), vérszívó rovarok is terjesztik (szúnyog)
Kezelés/Megelőzés: Megelőzés: oltás a szárnyredőbe (ND-élő vakcinával kombinálva is), Kezelés: szükségoltás gyengített vírussal. A betegségen átesett madár életfogytig tartó védettséget kap a vírussal szemben.
Sérülések:
Talpfekély
A túl keskeny, éles peremű ülőrudak és a nagyom köves kifutó talpfekélyt okozhat. Ha a fekély ,,megérett", azaz szétbomlik a belső szövet és a bőr kívül feszes és sárga , a jól megtisztított talpat steril, éles pengével enyhén felnyitjuk és kinyomkodjuk a pépes tartalmat, ill. csipesszel eltávolítjuk. A sebet ezután jól ki kell ecsetelni jóddal.
Harapási sebek
A kisméretű harapási sebeket, melyek csipkedésből vagy kutya, macska, kóbor állatok okozta sérülésekből adódnak, megtisztítjuk és vérzéscsillapító vatta felhelyezésével kötés alatt gyógyítjuk.
Nagyobb sérülés esetén a belátásunkra van bízva, hogy az állatot állatorvosi kezelésre, vagy vágókéssel a konyhába juttatjuk-e.
Csonttörés
Ha csonttörés lép fel, akkor a baj gyakran elhárítható a pontosan egymáshoz illesztett csontok sínbe rakásával textil vagy bőr segítségével, fasínnel vagy pálcával megerősítve.
A szilánkos törés vagy a töréssel kapcsolatos nagyobb sebek többnyire az állatok kényszervágásához vezetnek.
Mellcsont görbülés
Ha túl korán helyezzük be az ülőrudakat, melyre az állatok felkapaszkodnak, az nem ritkán a mellcsont görbüléséhez vezet. Az ilyen deformálások azonban csontritkulásos tünetek is lehetnek. Olyan tápokat adjunk ennek megelőzésére, melyek elegendő mennyiségű foszforsavas meszet tartalmaznak.
Elgennyesedett fartőmirigy
Az ilyen gyulladásokat mind külső sérülések, mind pedig a fartőmirigy elhúzódó nedvedzése kiválthatja, ami betegség vagy vedlés okoz.
Bélelőesés
Legtöbbször akkor történik, ha a tojás mérete meghaladja a normál méretet, és a tojónak fáradságos a tojást kinyomni a kloákából. Ezáltal kinyomódik a végbél egy része, és az állatnak szennyeződés és a csípett seb súlyos sérülést okozhat. Ilyen esetben a kitüremkedő nyálkahártyát óvatosan be kell kenni vazelinnel és vissza kell nyomni a végbél nyílásba. Ha már beszennyeződött, a kloaka területét langyos vízzel jól le kell tisztítatni. Rövid idő múlva ellenőrizzük, hogy a kloáka normális helyére került-e és ott maradt-e. Ha nem, vagy ez a jelenség ugyanannál az állatnál többször előfordul legjobb megoldás a selejtezés.
Petevezeték előesés 
Nehezebb a kezelése, mint a Bélelőesésnek. Megpróbálhatjuk ugyanezt a módszert, gyakran azonban a gyors, fájdalommentes leölés jobb a kétséges gyógyító kísérleteknél.
Toroksérülések
Éles kövek, és más idegen testek elfogyasztása okozza, néha ún. ,,állbegyhez" vezetnek.
Begyeltömődés.
A begymetszést legjobb, ha állatorvos végzi, amikor is kiüríti a tartalmát, jól kimossa, és a sebet összevarrja. Begyeltömődést alkalmatlan takarmány is okozhat, csibéknél például a tőzegevés. Megpróbálhatjuk masszírozással annyira fellazítani a begy tartalmát, hogy átmenjen az emésztőrendszeren.
Nehezített tojásrakás
Viszonylag gyakran fordul elő a fiatal tojóknál a tojástermelés korai stádiumában és a nagyon kicsi törpetyúk tojóknál. Ha az állat heves nyomás ellenére sem tudja megtojni a tojást, óvatosan zsírt, vagy olajat kell kenni a tojócsőbe. Óvatos nyomással néha sikerül kiszedni a tojást. De ha túl nagy a tojás, az ügyes kezűek csipesszel át tudják törni a tojáshéjat és a héjdarabokat eltávolítani, így a folyékony tojástartalom könnyen kifolyhat. Előfordul, hogy megtojik a tojó, ha meleg helyre, pl. fűtőtest közelébe visszük.
Tolltépés
Kiválthatja a kannibalizmust: zsúfoltság, száraz levegő, túl magas hőmérséklet. Kevés mozgás és elfoglaltság révén egyfajta unalom alakul ki az állatokban, mely arra a rossz szokásra vezeti őket, hogy a nyak oldalán, a fartőmirigy és a végbél környékén, később a hason és a combokon is kihúzogassák, lecsípjék egymás tollait, sőt akár ki is tépjenek egymás bőréből. Egyes tenyésztők javulást értek el magasabb fehérjetartalmú takarmánnyal és bőséges, változatos zöldtakarmánnyal. Zöld kötegek felakasztása, szemestakarmány begereblyézése az alomba további lehetőség, hogy eltereljük az állatokat ettől a rossz szokástól. 
Fejfüggelékek elfagyása
Főleg a nagy kakastaréjok vannak veszélyben erős fagy esetén. Megelőző intézkedés a vazelinos, vagy olajos bedörzsölés, különleges hideg elleni óvintézkedések éjszakára az alvórészlegben és az istálló páratartalmának csökkentése, a huzat megakadályozása.

Élettörténetek

Mit ne mondjak jó régen írtam már, ami két eleven fiú  és volt hogy 120 szárnyas mellett nem is csoda, de nem panaszkodom. :)
Csak hogy hű maradjak a címhez mielőtt bemutatom a felnőtt és megtartott csapatokat az előtt egy pár beszámoló a többiekről.

Először is volt a két csibe az egyik amit én császármetszettem a másik meg a kis nyomi kelésgyenge, mindkettőjükből kakaska lett és mindketten szerencsésen csodák csodájára elérték a vágó súlyt, szóval megérte küzdeni értük. Ezeket régen a természetre hagyták ami rendszerint nem volt kegyes, de én mindig megpróbálom kihozni a maximumot. Persze ilyen állatot nem érdemes továbbtartásra meghagyni, de a finom étel funkciójukat szerencsésen betöltötték addig meg jó életük volt és kaptak egy esélyt. :)

Utolsó készült kép róluk
A fekete a császármetszett a kendermagos meg a kelés gyenge.



Összesen végülis a harmadik keltetésből maradt meg a legtöbb , már ami megmaradt.
Ehhez a bandához fűztem a legnagyobb reményt Murphy meg is látszódott.
A búbosakból összesen 5 kelt a vége 4 tyúk egy kakas volt. Jelen esetben a kakas is megmaradt volna ha nem szorul be az ülőrudak közé és nem tapossa reggelre agyon a többi :-(
Jobbról legszélén, már a kakas tollai is megvoltak, gyönyörű volt és a nagy várományosom, ő lett volna az aki a szakáll kivételéven minden extrát tartalmazott, tehát csak szakállas tyúkokkal kellett volna összetennem és megvan a várt 5 extrás utód, így azért lesz mit agyalni kit kivel rakjak össze hogy meglegyen.. :(

Itt szintén jobbról a búbos ami nem kopasz nyakú, ő a szomszéd kutya áldozata lett mert az volt olyan jó és átszökött :(
Így az 5 búbosból 3 maradt.

Az első generációból két fekete búbos lett egy kakas egy tyúk, a kakast elvitték tobábbtartásra a tyúk maradt.
A második keltetésből 3 búbos lett, 1 narancs egy fehér egy fekete a fehér szakállas gatyás kakas lett, őt szintén elvitték tovább tartásra.
A harmadik generációból meg maradt egy piros egy fehér kopasznyakú búbos és egy narancs kopasznyakú búbos.
Amit lehetett továbbtratásra passzoltam el sok jércével együtt mert muszáj volt csökkenteni a létszámot amit nem vittek el abból finomabbnál finomabb menü lett :)
Sajnos a lazac csapat összeállítása sem jött össze mert a 2 tyúk egy kakas családból 1 tyúk maradt meg. Megvételüktől kezdve kinlódtam velük egyszerűen hiába kaptak kimagasló bánásmódot a többitől teljesen eltérőt egyszerűen nem nőttek nem híztak nem pirosodott a tarajuk, valami mindig volt velük végül két hónap különbséggel 2 elpusztult belőlük. A harmadik egyenlőre jól van de fajtatiszta család már nem lesz belőlük. :( 
A wyandotten-okal szintén szívtam, de az emberi köcsögség miatt.és akkor roppant finom maradtam. 
A 10 darabóriás  wyandotte ami megbeszélés szerint 5fehér és 5 kék arany kellett volna hogy legyen, lett TÖRPE 2 fehér arany 1 japi kakas 3 fekete arany és a többi kék arany. Persze amikor számon kértem kedves Jónás Lászlót aki ilyen becsületesen politikushoz híven átvert, még volt pofája engem hülyének nézni és mindent tagadni... jellemző, csak hazudni tudnak, tisztelet a kivételnek.. De ebbe most nem megyek bele. Aki tudja kerülje. 
Sok veszteség mellett sikerült mindtől megszabadulnom. 
A második próbálkozás szintén erre a két színre viszonylag jól sült el. Itt tojásokat vettem nem napos csibét. A kék arany gyönyörűen kelt és mind nagyon szép lett, a fehér aranyról ez sajna nem mondható el, összesen 3 fehér arany kelt a többi összevissza mindenféle csibe lett. Itt legalább az eladó elismerte a hibáját és korrekt módon felajánlotta hogy becseréli ami végül nem történt meg mert nem volt olyan időpont ami mindenkinek jó lett volna de a szándék mindenképpen értékelendő..
A 3 csibéből egyet sikerült a kifutó kerettel agyon nyomni maradt kettő még szerencsésen 1kakas -1tyúk  is lett , de a kakas sosem nézett túl jól ki így ő sem maradt meg, így a fehér arany wyandotte terv sem valósult meg.
Ezek voltak a viszonylag  szomorú élet történetek a köv. bejegyzésemben az összejött állományt fogom bemutatni. :)


2014. július 15., kedd

Harmadik és egyben utolsó csapat

Eredetileg az volt a terv hogy gyűjteni kezdem a búbos tojásokat és csak azokból még mindenképp keltetek egy csapatot, mert nagyon keresettek.
hazajöttünk Németországból de több tojás is lett meg nem is vitte el mind az aki ígérte így pár napig gyűjtött 2 búbos tyúkomtól és a megmaradt tojásokból megraktam a gépet harmadjára is.
58 tojás került be, ezennel mind saját tojások eközött nem volt vásárolt tojás.
57 szemes volt belőlük viszont sok elhalt menet közben 5vagy 6. Öreg tojások is voltak meg a tárolás sem volt valószínűleg 100% de lehet hogy csak puszta véletlen, amire  kicsi az esély mert eddig max 1 ha elhalt keltetésenként. Azon kívül 3 kelés gyenge lett. Összesen 48 csibe kelt ki abból 1et a 23 nap végén én császármetszettem, úgy nézett ki nem lesz semmi belőle, két napig lábra sem bírt állni, de aztán szépen lassan utolérte a többieket. A három kelésgyengéből kettőnek nem volt esélye egy még mindig küzd, most már lassan 3 hetesek, de még mindig viszaférne a tojásba. De látok reményt nála így egyenlőre békén hagyom hátha. A begye mindig tele van és egyre ügyesebben lábra áll, nem csak fekszik mint a másik kettő.
34 ment eladásra el is kelt pillanatok alatt az összes sőt még több is elkelt volna. :)
Magamnak meghagytam az összes búbost ebbe a keltetésben 5 kelt. 3 kopasznyakú búbos, 2 sima búbos, mind világos színűek. Azon kívűl nálam maradt 3 kék amik a színük miatt maradtak abból egy szintén kopasznyakú és egy másik kopi szintén a színe miatt.
Ez a gyűjtési idő alatt külön volt egy kopi kakassal pár tyúkom így sokkal szebbek keltek mint a brahma kakas uralma alatt.
Sok csíkos és kopasz lett.
A teljes létszám még a kelésgyengékkel együtt, szép tarkák.
Szóval sajnáltam hogy nem ők lettek a márciusi első rend ami csak az enyém, mert őket legszívesebben mind megtartottam volna.



Akiket magamnak tartottam meg:



És ő a császármetszett csoda hogy életben maradt, a köldöke sem volt rendesen bezáródva, de nálam mindenki kap esélyt. :) És nem hiába :)


És aktuálisan :




2014. május 21., szerda

2. banda kelése

Nincs sok időm szóval csak tömören.
Végül 49 csibe van, de 51 kelt csak kettő két különböző szerencsétlen balesetet szenvedett. :( Egy víz egy meg az infra áldozata lett. :(
Ami a saját tojásokat illeti 39 volt berakva 1 nem volt szemes 2 fulladt be és a többi kikelt, ebből lett egy szép kopasznyakú baleset áldozata. :(
A wyandotteból már rosszabb az arány. Viszonylag.
A kékaranyból lett egy balesetes 7 csibe van tehát össz 1 nem kelt ki a 9 tojásból mert egy toji menthetetlenül törött volt.
A fehér arannyal meg még rosszabb a helyzet. Összesen 3 fehérarany van abból egyik a törött tojásból kikelt csibe. Három nem kelt ki és a maradék az hófehér simatarajú aprócska valami ami tuti nem wyandotte ill van köztük egy tökfekete is, amiket a tojás eladója majd becserél wyandottokra a tévedés miatt.
Az arányokon annyiban sikerült javítani hogy most már 6 kopasznyakú lett 2 sötét és 4 világos meg arányaiban kevesebb a fekete, viszont kevesebb az extrás csibe és sok olyan van aminek egyáltalán semmilyen extrája nincs. Ebben viszont jelentősen romlott az arány. :(
3 búbos lett, egy fehér egy fekete és egy  piros :)

És most a képek: :)
A törött tojás esete :) Megérte betenni a gépbe törötten is. Újabb tény cáfolva! :) Valamiért elfordul a kép feltöltéskor. :(

A kopaszok :)
 
A búbosak



A fehér arany wyandotte csapat



A kékarany wyandotte csapat

És mindenki együtt

2014. május 6., kedd

Második keltetés lámpázása

Ezt az adag tojást is átvilágítottam a 8. napon. Egy saját esett ki és egy kék arany wyandotte + 1 kék arany meg egy fehérarany kérdéses hogy fejlődik e.
Pont tegnap akartam végső világítást tartani és kirakni ha nem jók. Látszik hogy le vannak maradva a többitől jócskán, de átvilágítottam és elkezdett benne ezerre ficánkolni a csibe. Na ezt kb nem is értem. Mindegy, most már bent maradnak a végéig. De nem tudom hogy lehet hogy kb 1 hetes elmaradásban mikor úgy tűnt hogy nem is fejlődik akkor él és ficánkol benne az embrió. Amilyen elvetemült vagyok képes leszek addig járatni a keltetőt amíg ki nem kelnek, már ha kikelnek.

Azon kívül lesz még egy dolog amit kipróbáltam, szerintem egyedülállóan a nagyvilágban.. Az egyik fehér arany törött volt és mivel így is estek ki a vett tojásból és ha már drága pénz volt nem voltam hajlandó lemondani róla így betettem törötten a tojást és láss csodát, gyönyörűen fejlődik. :) Ha kikel akár mi is lesz belőle végelgyengülésben fog meghalni, mert egy csodacsibe lesz. :)

Látszik a törés is meg az is hogy fejlődik a csibe :)


2014. április 25., péntek

Második keltetés

Nővéreméknek ígértem hogy idén kapnak csibéket, mert annyira tetszik nekik az állományom. Először naposakban gondolkodtam, egyszerűbb mert még csendben vannak, pihennek, nem kell kaja víz. Hát ebből nem lesz semmi mert a börzén vett tojások túl öregek lennének mire indítani akartam eredetileg. Így is elhúztam még egy hétig mire gépbe kerültek. 10 nap alatt szedte nekem össze az eladó, én arra még ráhúztam egy hetet, hogy az indulásra nem legyenek túl nagyok se a csibék, így amelyik tojás elsőnek lett nekem begyűjtve az valószínűleg 17 naposan került gépbe. Forgattam meg permeteztem vízzel szóval remélem nem lesz gond velük.
Először csak annyit akartam keltetni amennyi nekik kell, de mivel a wyandotte-ból új tojások kellettek, így úgy voltam vele hogy teszek még hozzá tojást hogy ne csak a wyandotte csibék legyenek hanem még pár saját is, a kelési arányt úgy sem tudhatom előre, ha világításnál is kiesik pár meg kelésnél is ne 10 csibével kelljen foglalkozni, akkor már legyen több.
A szállításnál meg előnye is van annak hogy nagyobbak, így alacsonyabb hő is elég nekik, a 36 fokot kosiban úgy is nehéz lett volna megoldani.

10 fehérarany és 10 kékarany óriás wyandotte tojást vettem ebből 1-1 törött volt, ami csak mosásnál derült ki, ahogy a víz kirajzolta a repedést. A kék arany menthetetlen volt, de a fehéraranyon annyira hajszálvékony repedés volt amit mosás nélkül észre sem vettem volna, így úgy döntöttem hogy nem veszem észre és berakom. Minden nap átvilágítom, egyenlőre fejlődik. :) Lehet én leszek az első aki törött tojásból csibét keltet. :) Alapból biztos kiteszem, de mivel pénzért vett tojás, így kipróbálom, kitenni később is ki lehet.
Összesen 58tojás került a gépbe ebből 9 kék-arany wyandotte 9+1 fehérarany wyandotte és 39 saját tojás. Ebbe az adagba araucan kev. tojásokat is beraktam, majd azok mind mennek ajándékba. Saját részre nem akarok keltetni belőlük, mert ugyan azokból lettek a legszebb csibék, de kisebb testűek  és nem akarom kicsinyíteni velük az állományt. Ha tyúk akkor a kakas lesz neki túl nagy, ha meg kakas akkor az összes csibe kisebb lesz miatta, levágni meg túl szépek így egyszerűbb azokat eladni és nem keltetni saját részre, de ajándékba kiváló, mert csodaszépek.
Így néz ki most ez az adag.

Az eredeti párásítókat nem akartam alkalmazni mert alul vannak és a fölé eső tojások pont hideg foltban lennének így így oldottam meg. Biztos hogy nem jó a páramérő mert erre ír 40%ot pedig biztos több, a kukucskáló üvegen is mindig áll a pára azon kívűl forgatások után lepermetezem a tojásokat vízzel és akkor sem mutat többet.
Viszont utánaolvasta hogy az előző adagomba előforduló hibák mire utalnak és sok közülük a magas pára miatt volt, pl ragacsos csibe, akkor a mérő után mentem és nem volt jó. Most a hőmérséklettel egyenlőre nincs gond igaz nem mérem másikkal állandóan, de a múltkori sok nyitogatás az ellenőrzés miatt sem tett jót neki. Minden nap megnézek 1-1 tojást és fejlődnek, így rendbe kell hogy legyen.

A tyúkudvart is átvariáltam kicsit, mert mint kiderült az előző keltetésből a brahma keverék kakas annyira domináns hogy szinte csak az ő génjei öröklődtek.
A kopasznyakúak arányát mindenképp növelni szerettem volna mert ez a 25 csibéből 2 kopi nagyon gyér az állományt tekintve(Ami a kakasok tekintetében 2kopi 2nem, a 25 tyúkból meg 9 kopi.) A hibrid kopik már eddig is külön voltak egy nem kopi kakassal, de az ő tojásaikból saját részre nem tettem gépbe, a maradék két kopi kakas meg a nem hibrid 4 kopi tyúk meg úgy látszik, kevésnek bizonyult ahhoz hogy több kopi csibe legyen.
Így az idegen vérvonalú kopi kakast összeraktam a 4 kopi tyúkkal amiből az egyik csontbúbos kopi tyúk és bekerült még a kedvenc szakállas tyúkom meg a másik búbos tyúk is, és most ami tojás onnan lett azt mind beraktam gépbe. Így remélem nő a búbosok és a kopik aránya is.
Az új kialakított rész: